Rákosd

Románul: Răcășdia. A település a várostól 2 km-re megőrizte falusi jellegét, azonban közögazgatásilag Vajdahunyadhoz tartozik. A rákosdi református gyülekezetnek 222 tagja van, a múlt század közepén azonban még több mint 500 magyar református élt a településen. Hunyad megye elszórványosodó és lassan-lassan beolvadó vidéki refomátus gyülekezetei közül a rákosdi az, amely a legtöbb élni akarásról tesz bizonyságot. Ez a kicsiny gyülekezet kiharcolta, hogy saját lelkipásztora legyen. Továbbá saját erőből, kevés külső segítséggel, teljesen felújította a templomot, kényelmessé és lakhatóvá tette a több mint 230 éves parókiát. Rákosd lakói kedves, barátságos emberek, érdemes itt megszállni, és a faluból kiindulva feltérképezni a környéket, természetesen Vajdahunyad várát nem kihagyva.

1358-ban Rákustd néven jelentkezik az oklevelekben. (C. Suciu: Dicţionar istoric.) Györffy szerint 1333-ban is. (Az Árpád-kori. III. 298.) 1381-ben Rákosd, 1429-ben Rácosd, 1492-ben Rákos, 1522-ben Rákozd a neve. (C. Suciu: i.m.)

1533-ban leég a ferencesek vajdahunyadi temploma és kolostora. Ekkor az eddig filiaként Vajdahunyadhoz tartozó Rákosdon templomot építenek Szent Ilona tiszteletére. Rákosdi Gergely és a nép kérésére a filiából önálló plébániát szerveznek, s így az új templom plébánia-templom lesz. Az új plébániát a ferencesek vezetik. A középkori tiszta katolikus lakosság a reformáció idején református lesz, a templommal együtt. A XVIII. században református anyaegyház, és e század elején is az. Rákosdon a temető nemzetségek szerint van felosztva, s a családok nemzetségüket megillető helyre temetkeznek. Előnyösebb részen vannak az őshonos nemzetségek parcellái, félreeső részen pedig a később megtelepülők sírhelyei (Kós K. 1972: 243–244).