Most tegyen valamit értékeink megmentéséért! Fődíj egy digitális fényképezőgép, valamint tehet egy apró lépést fontos emlékeink megörökítéséért, megmentéséért!
Határidő: 2014. 12. 08. (23:59)
Talán kevesen ismerik azt a nagyváradi születésű remek közírót, aki bámulatos könnyedséggel és frissességgel bánt a magyar nyelvvel. "Elegáns, könnyed mondatfűzés, gördülékenység jellemzi stílusát. (...) Ruffy mellőzi a szokványos publicista-fordulatokat, óvakodik attól, hogy szövegeit a stilizálás túlzó díszleteivel aggassa tele. " Márton István jóvoltából cikkünkből első kézből ismerhetik meg életét, munkásságát.
Az adai Bartók Béla alsófokú zeneoktatási és nevelési iskola három napig látta vendégül a békéscsabai Premier Művészeti szakközépiskola és szakiskola diákjait és kísérő tanárait, akik a Határtalanul! program keretében megnyert projekt megvalósításának első részét igyekeztek megvalósítani adai tartózkodásuk idején.
Az épület a központban, a város legfontosabb kereskedelmi útvonala mentén, a Republicii (egykori Fő) utcában, három utca kereszteződésénél helyezkedik el. A teret három, 1900-1914 között emelt, nagyméretű, szecessziós palota határozza meg: a Stern-palota (a Fő u. 10, 10/A és a Mihai Eminescu, egykori Szaniszló u., kereszteződésénél), a Moskovits Miksa palota (a Fő u. és a Traian Park, egykori Széchenyi tér, 2. sz. sarkán) és az Apolló palota (Fő u. 12. sz., a Szaniszló u. sarkán), amelyek mindegyike a stílus különböző kifejezésmódját testesíti meg. Az említett bérházak a legjelentősebb XX. század eleji nagyváradi épületek közé tartoznak.
A templom bemutatása Varga Ferenc CD-n mellékelt pályázati anyagából (részletek).
Ősi múltal rendelkező kisközségünk legnagyobb egyházi, történelmi és építészeti értéke kétségkívül a templom. Kismácséd község mai mapig is működő, antióchiai szent Margit római-katolikus temploma a község délkeleti szélén, nem beépített részén fekszik, kint a szántóföld közepén.
A BAZÁRÉPÜLET a Fő és a Madách Imre Utca között áll, és immár 104 éves múltra tekinthet vissza.
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL
Kárpátaljáért segélyakciók
Megmentendő templomok, szakrális emlékek
Személyes élmények, történetek várakról
Iskolák, kúriák, kastélyok, ipari emlékek
Gasztronómiai érdekességek, receptek
Népviselet, népművészet ünnep- és hétköznapokon
Történetek, hagyatékok, tájnyelvi kifejezések
A tájegységre jellemző dalok és dallamok
Fürdők, források, gyógyforrások, hőforrások
Történelmi kertek, sírkertek, emlékművek