Pályázatunk nyertese, Kiss Gergely, újabb kisfilmet készített. Ezúttal a helyi néptáncosok életét mutatja be.
Idén májusban 19. alkalommal rendezték meg a délvidéki Óbecsén a Kőketánc énekes népi gyermekjáték és néptánc vetélkedőt. A tiszakálmánfalvi (budiszavai) Derenduca néptánccsoport évek óta részt vesz ezen a versenyen, és szinte már helyi hagyománnyá vált a néptánccsoport szereplése az óbecsei megmérettetésen.
Az általános iskolás korosztályban már a rutinos tánccsoportok közé sorolhatjuk a Derenducát, amely már nem első alkalommal kap elismerő dicséretet a zsűritől, ami magában is nagy szó; hiszen a szórványmagyarságban elképesztően nehéz feladat a néphagyomány (ezen belül is a néptánc kultúrának) a megőrzése és ápolása. Szorgos táncosaink ennek ellenére kitartottak e művészet mellett, és meglelték a csoportszellem és a tánc igazi örömét. Szeptembertől megújult erővel készülnek az új idényre, és persze a Kőketáncra. Mindenki, aki szereti a néptáncot ebben a faluban, szívügyének tartja, hogy még sok-sok Kőketáncon szurkolhassunk a Derenducának.
Az alábbi kisfilm a tiszakálmánfalvi néptáncosok kőketáncos útjuk izgalmait, fáradalmait és örömeit mutatja be.
Írta: Kiss Gergely