Ez az írás lehetőséget ad arra, hogy így emlékezzek meg erről az egykoron mutatós lakhelyről.Nem szándékom adatokkal, tényszerűen bemutatni ezt az épületet, nem is tudnám, hiszen kevéssé veszik számításba a létezését. Irodalma is ilyen csekély.Lakói után Vértessy-kúriának nevezik, bár a környékén csak „a kastély" elnevezés dívik. Szakértők Ybl Miklós munkásságához rendelik terveit.
Gyerekkorom óta figyelem azt, ahogy évről évre felismerhetőségét veszti el ez a kúria. Néztem, ahogy elhordják építőelemeit és számolgattam boltíveit, ablakait, mert nem voltam benne biztos, hogy legközelebbi ott jártamkor is ott lesznek. Ahogy egykor impozáns homlokzatát nézi az ember, Krúdy vagy Molnár Ferenc regényalakjait rendeli gondolatban oda. De már csak a pőre, tető nélküli, omladozó falakkal találkozunk. Még ebben az állapotban is olyan bájos részletei vannak, amik meg tudják fogni a szépre nyitott szemlélőt. A vakolat leesett, előbukkantak azok a gyönyörű téglarakási részletek, amelyre a mesteremberei büszkék lehetnének mai napig. Vallom azt, hogy a tervező nagyságát példázza, hogy még hiányosan is esztétikai élményt nyújt a munkája.
A Vértessy család téglaégető üzemének szomszédságába építtette lakhelyét, írásom szereplőjét. A történetüket olvasva egy olyan család lehetett, akik képesek voltak mindenben a pénzügyi lehetőséget meglátni. Debrecen évszázadok óta kapcsolódik a kerámiához, így nem meglepetés a gyár specifikuma. Viszont az ötlet, hogy a kitermelt agyag után maradt gödröket a város szemétlerakójaként használják fel busás díj fejében, vagy sziksós fürdőként strandot üzemeltessenek, arra mutat, hogy dörzsölt üzletemberek lehettek. Talán túl is lépik a szemétlerakó létesítéssel a személyes etikai normámat, főleg, hogy a közvetlen közelben emberek dolgoztak, szórakoztak. Elgondolkodtam rajta, hogy 100 évvel ezelőtt még nem beszélhettünk olyan lakossági szemétről, ami ne bomlott volna le, hiszen akkor a műanyagok nem tették olyan tartóssá. De a szemét 100 éve is szaglott és jó pénzért, a méltóságos úr és famíliája, nap mint nap szagolhatták leleményük gyümölcsét.
Felháborodva találtam olyan internetes oldalt, ahol a mániákus jelölttégla gyűjtők dicsekednek egymásnak onnan elhozott szerzeményeikkel. Nem elég, hogy az élelmes fosztogatók minden pénzé tehető dolgot elvittek onnan, utánuk jönnek a kedvtelésből ténykedők.
Lassan, de biztosan a körülötte lévő ipari, külvárosi táj megfojtja. A telek határai zsugorodnak, ahogy szélesítik az utakat a nagyobb elkerülő forgalom érdekében és jó falusi szokás szerint minden szántáskor a területből egy-egy méterrel nagyobbat kanyarítanak ki. Egykor kellemes kertje, és gyógyvizű tava helyén, amit megnyitott a tulajdonos az embereknek, nyáron fürödni, télen korcsolyázni, már elvadult, derékig érő gaz nő.
Az évek során sajnos a negatív véleményem egyre újabb és újabb tápot kaphatott, bár mondanom sem kell, ez az igazság nem tölt el elégtétellel.
Akárhogy is, laikusként, naivan annyit szűrtem le ebből, hogy annak idején mikor megépítették, pontosan tudták, hogy mire és hogyan akarják használni ezt az uradalmat, mert az igényeik szerint épült. Elhagyták otthonuk, így a történelem szükség szerint felhasználta. A kortárstervezés adhat neki új funkciót, de ez akkor is az marad, ami volt: egy impozáns családi ház az egykori nagy birtokon.
Szerző: György Ágota
(Képek forrása: haon.hu, dehir.hu)
2014. szeptember
Kárpátaljáért segélyakciók
Megmentendő templomok, szakrális emlékek
Személyes élmények, történetek várakról
Iskolák, kúriák, kastélyok, ipari emlékek
Gasztronómiai érdekességek, receptek
Népviselet, népművészet ünnep- és hétköznapokon
Történetek, hagyatékok, tájnyelvi kifejezések
A tájegységre jellemző dalok és dallamok
Fürdők, források, gyógyforrások, hőforrások
Történelmi kertek, sírkertek, emlékművek