Úgy vélem szülőföldünk szeretete mellett nincs is ennél magasztosabb, mintsem olykor-olykor ráirányítani a közfigyelemet ezen tárgyi emlkeink megismertetésére, arra ösztönözve a helyi közösségeket, hogy legyenek őrzői a jövőben is, vigyázzák és ápolják ezeket a nemzeti értékeket, hogy legyen miben örömét lelje, legyen ahol emlékeznie nemzetünk jövő generációjának, elődeink nagy tetteire.

A száztizennyoc évvel ezelőtti faültetési eseményekről már az emlékezet is, és a szájhagyomány is megfakult. Az utókor számára az eseményeket a Székely Nemzet 1896-1899 folyamán kiadott lapjai őrizték meg, valamint néhol egy-egy fennmaradt jegyzőkönyv.

Ezt a szellemi-anyagi örökséget szertném megismertetni nyomonkövetve az élő emlékezetet, írásos dokumentumokat.

Ha megvizsgáljuk, miként készülődött nemzetünk, a magyar honfoglalás ezeréves évfordulójára, az egykori újságokból megtudhatjuk, hogy Kormányrendeletek sora született meg az előkészületekre vonatkozóan, így történt a fák esetében is. Még a millenniumi év kezdetén az akkori földművelésügyi miniszter Darányi Ignác (1848-1927) is felkarolta e nemes ügyet, és adott utasítást a különböző erdészeti intézményeknek és az állami erdők kezelésével megbízott hatóságoknak, hogy a kezelésük alatt álló birtokok minél több pontján millenáris emlékfák és facsoportok ültetéséről gondoskodjanak. Utasította továbbá az erdőtiszteket, hogy mozdítsák elő az erdőtulajdonosok, földbirtokosok és a községek körében az emlékfák ültetését. Darányi felkérte minisztertársait is, hogy saját hatáskörükben karolják fel az emlékfa ültetési programot. Emlékfának elsősorban a hosszú életű fajtákat ajánlotta, mint a tölgy, a havasi fenyő, a tiszafa és a hársfa. Később, amikor a történelmi Magyarország királynéját, Erzsébetet gyászolta a nemzet, Darányi megújította millenniumi hatósági rendeletét, miszerint „emlékerdőket, emlékfákat ültettessenek a tanítók, a tanulókkal, parkokat, ligeteket, nevezzenek el a királynéról, mert Erzsébet szerette a magyarságot, tudta, érezte, hogy szabadságarca igazi." Így jöttek létre Erzsébet királyné emlékére, a róla elnevezett ültetvények, emlékerdők (Magyarhermány), emlékparkok (Bölön), néhol sétányok (Zágon), díszcserjékkel körülvett majáliskertek (Uzon), egyúttal otthont adva kedves találkahelyeknek is.

Háromszéken is lelkes odaadással kapcsolódtak be elődeink a faültetési akcióba, számos fát ültettek, emlékerdőt, sétányt, parkot telepítettek. Ezek közül nagyon sok létezik és él napjainkban is, bár számuk csökkenőben van, jóleső érzéssel tölt el, hogy a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző felkarolta a fák felkutatását, valamint emléktáblával való megjelölését. A közel két éve folyamatban lévő tevékenységük, a fák meglétéről szép számú leltárívet eredményezett, ugyanis az iskola, Kovászna Megye Tanácsának támogatásával már 56 települést fésült át, és jelölte meg az ezredévi és Erzsébeti emlékfákat.

Azonban az idő nem kedvezett ezen természeti értékeinknek sem, de van követendő példával járó eset is. A zágoni Mikes-tölgyek esetében, és Erősdön például térplasztikai alkotásként reprezentatív kulturális kármentésre került sor, így örökítve át a millenniumi feketefenyő egyikét, biztosítva ezzel a történelmi ereklyefa tovább „élését".

E szellemi-anyagi örökség nyomdokait keresve számos érdekes történettel, jegyzőkönyvbe vett leírással találkoztam.

A feljegyzések szerint rendhagyó módon örökítették meg az ezredév emlékét a csernátoniak és a kurtapatakiak. Az előbbit írásos dokumentum tanúsítja, míg az utóbbit az emlékezés támasztja alá. A történelmi Magyarország térképét alakították ki fenyőültetvénnyel mindkét faluban. Emlékerdőt leginkább erdeifenyőből telepítettek, korabeli dokumentumok alapján Laborfalván a millennium emlékére 10 db, Ozsdolán és Hilibben 100–100 db fenyőcsemetét ültettek. Az ozsdolai emlékfákról a Római Katolikus Iskolaszék Határozati jegyzőkönyve tanúskodik miszerint a fák ültetésének helyéül a Kápolna mezejét és a Templom terét jelöli ki. A millenniumi ünnepség megtartásáról a Domus Historia számol be.

1896 április 27-én Orosz-és Szászfaluban, Nyújtódon és a berecki Luciban fenyőket telepítettek. „A királyi államépítészeti hivatal Ojtozszorosban 10.000 fenyőcsemetét ültetett a Rákoczi-vár és a Kalaszló-szoros útszakasz mellé" Ez utóbbi ma már – túl az egykor ezeréves határon – Bákó megyében van. Az erdészet Sósmező község kopár területére, nem csupán erdészeti tekintetből mintegy harmincezer fenyő kerül ültetés alá. Dálnokban, a millénniumi iskala udvarán fenyőültetvényű sétányt hoztak létre. Rétyen a Nyír bejáratától balra eső fenyvest Jákó József iskolamester telepítette tanulóival. Feldobolyban a mai temető felett, Kisborosnyón a temetőben és a Nagypatak feletti Ladócon maradtak meg a millenniumi fenyők. A Kovászna-Vajnafalva fölötti Kopac-hegyen lévő 38 hektár millenniumi fenyvesét az 1995-ös vihar a földre teperte. Ezt az emlékerdőt Kovászna lakói telepítették. Bitán a dugványokat adományba kapták a falu szülöttétől Szabó Ignáctól, aki Szászsebesről szállítatta a különböző fajú fenyő csemetéket. A feljegyzések alapján Keresztvár északi határát a honfoglalás ezeréves évfordulóján fenyvessel telepítették be.

Meglévő millenniumi emlékerdőink, amelyek még a helyi közösségek idősebb tagjainak emlékében elevenen élnek: Baróton a Kükücske tájrészen, Bibarcfalván az iskola háta mögött, Gidófalva és Étfalva közti domboldalon, Középajtán, Nagybaconban a Csinodi részen.

A lepergett száztizennyolc esztendő alatt sok emlék elpusztult, az apáink-nagyapáink idejében rendezett millenniumi ünnepségek feledésbe merültek, ezért kötelességünk, hogy újra felelevenítsük a mai nemzedék előtt azt, amire már élő ember nem emlékezhet.

Úgy gondolom, hogy fontos a jövő nemzedék széleskörű figyelemfelkeltése, annak tudatosítása, hogy fáink is nemzeti örökségünk részét képezik, így ösztönözve mindenkit, hogy továbbra is vigyázzák nagybecsű élő emlékeinket.

Ezek a fák elődeink üzenetét tolmácsolják, felelevenítve múltunkat, tanítva, lelkesítve, hogy nemzetünk egy újabb ezredévre nyerjen itt életet, hazát és jövőt.

Kézdivásárhely, 2014. december 8.

• Románia