Mikes - tölgyek Zágonban

Zágonban Mikes Kelemen* hajdani birtokához a falun keresztül vezet az út. Az arra járó jámbor lélek így betekintést nyerhet a vidéki élet mindennapjaiba. A valamikori Mikes birtokra ma már több lakóház épült. Az egyik ilyen gazdaudvaron gondosan kialakított ösvény vezeti el a látogatót a Mikes emlékműhöz. 1903–1904-ben kiásták a zágoni Mikes-kertbeli romokat, melyeket a szülőház maradványainak véltek, majd ezt a helyet az EMKE emlékoszloppal jelölte meg, így kívánva meghonosítani a Mikes kultuszt Háromszéken.

A ránk maradt több mint 300 éves két terebélyes tölgyfát ma már védett természeti értékként ápolják, a helyiek és a környékbeliek Mikes-tölgyfái néven ismerik. A fák koráról, ültetésének idejéről pontos feljegyzés nincs, a szájhagyomány szerint a fákat Mikes Kelemen édesapja, Mikes Pál köznemes ültette. A fákat faragott kopjával jelölték meg.

A cserefák, a kocsányos tölgy (Quercus robur) családjába tartoznak. Az egyik fa nagyobb ága szélvihar következtében letörött, hogy a történelmi ereklyefa tovább „élhessen" 1999-ben Mónus Béla budapesti faragóművész Mikes Kelemen emlékére térplasztikai alkotást készített Rodostói remete és nénje címmel, így valósítva meg egy reprezentatív kulturális kármentést. Ezt a térplasztikai emlékszobrot a Mikes- Szentkereszty kastély udvarán helyezték el, ábrázolásán a mélyen megtört hányatott emberi sors, székely életképek tükröződnek. A faragóművész fontosnak tartotta a székelység szimbólumait is megjeleníteni, mintegy megkoronázva az alkotást az ázsiából hozott ősi jelképekkel a nap a hold és csillag szimbólummal. Ma a birtokon lévő Mikes-cserefák egyikén, azonban a kiszáradás nyomai láthatóak. A korona száradását nem csak az elöregedés okozza, hanem az is, hogy a Zágon-patak medre mélyebb lett, így gyökérzete nem kap elegendő vizet, másrészt a Papolctól Zágont elválasztó Láhó-hegy növényzetének letarolása következtében a csapadékvíz nem úgy adagolódik, mint régen. Erre a hatóságoknak oda kellene figyelni, és megoldást találni a fák, életben tartására.

Rákóczi fejedelem hű titkára csak ritkán tűnik fel a népi emlékezetben, és akkor is inkább csak mellékszereplőként. Kultusza máig él a székelyföldi Zágonban és környékén, ám mindez kimerül a történelmi kegyeletben, az egyetlen feljegyzett mondai jellegű narratíva mellett, mindössze az egykori szülőház udvarán álló két famatuzsálem, az úgynevezett Mikes-tölgyek csillantanak fel némi színt a lehetséges népi képzeletből: állítólag még gyermekként gyakran megpihent dús lombjuk alatt – igaz nem sokáig pihenhetett ott, mert már fiatalon a jezsuiták kolozsvári kollégiumába, később II. Rákóczi Ferenc udvarába került, akit követett élete végéig törökországi száműzetésében is. Hűségének örök emléke az a 207 levél, melyet Rodostóban írt, és korhű adatokat szolgál a fejedelem életének utolsó fejezetéről. „Ha valaki a hűségnek személyi nevet akarna adni, nevezze Mikes Kelemennek" írta róla Benedek Elek. Erről a hűségről, ragaszkodásról tanúskodik az az egyetlen monda, ami hozzá fűződik, melynek címe A rodostói kakukk.

„A rodostói bujdosókat erősen kínozta a honvágy, ébren is csak álmodoztak, mindig otthon Magyarországon jártak. A fejedelem abban is példát mutatott híveinek, hogy sohasem panaszkodott honvágyról, nem keserítette őket a múlt emlegetésével.

A levelek mélységes hazaszeretetét tükrözik, szövegtípusa archaikus magyar nyelvű elemeket tartalmaz. Igazából kommunikációs funkciója szerint kapcsolatteremtő, érzelemkifejező, szépirodalmi szöveg, egyaránt levél és irodalmi napló. Metaforái, népies jellegűek, mondatszerkesztése, észjárása az erdélyi székely népnyelvhez igazodik, ezek hatását tükrözik.Leveleiben gyakran használ közmondásokat szólásokat. Szójátékaiban a hajdani Magyarország régi jókedvét ismerhetjük fel.

Érdekes, Mikes majdnem egész életét idegen földön töltötte, mégis hamisítatlan tisztaságú maradt a beszéde, nyelve. Az általa teremtett nyelvi hagyomány Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Tamási Áron és Sütő András írásaiban él tovább. Őrizzük meg mi is, nyelvünk tisztaságát, hogy bántatlanul átadhassuk az utókornak becses örökségül.

A kocsányos tölgy több száz évig él. Vidékünkön Mikes-tölgyfái mellett még igen öreg tölgyfák a Gyárfás Jenő festőművész tölgyei, a vártemplomi temető évszázados cserefája Sepsiszentgyörgyön, a maradványtölgyek Előpatak és Sepsiszentgyörgy között, többszáz évesek a kálnoki unitárius templom fái, ugyanakkor sérülten de életben maradt Lüget településen, a hidvégi gróf Nemes János birtokán az óriástölgy, ami talán jelenleg Háromszék legnagyobb cserefája.

A tölgy (Quercus) nyugat-és közép-európai, valamint kelet-ázsiai erdőségek uralkodó fája. 35 m magasra is megnövő, törzse nagy magasságig egyenes, sudara egészen a korona csúcsáig követhető. Koronája dús, ágai inkább felfelé állnak. Héja szürkésbarna, barázdált, de felülete lágyabb, nem olyan durva mint a kocsányos tölgyé.

A hagyomány szerint, a tölgyfa a legrangosabb a fák között. Görögországban és Olaszországban is az ,,első növény"-nek tartották, az ember eredetét is rá vezették vissza. Különleges jelentőséget kapott az istenekkel való kapcsolata révén. A Kalevalában a tölgyfa a világfa (XXXI. ének 189-192). A kalotaszegi mesékben pl. a hősök tölgyfa alá telepednek. Népmeséinkben a kondász makkoltatni vitte a disznókat, előfordul ahol a hősnek egy tölgy erdőt kell kivágnia egyetlen éjszaka alatt. Sok nép kultúrájában szent fa. A nagyság, az erő, és fájának keménysége révén a méltóság és halhatatlanság szimbóluma. Fáját romolhatatlannak tartották ezért az örök életet is jelképezi. Úgy fizikai mint szellemi hatalmat, erősséget, szilárdságot jelképez. Herkules harci fegyvere is ebből készült. A kereszténységben az erős szilárd hit szimbóluma (Józs.24,26). A hagyomány szerint Krisztus keresztje is tölgyfából készült.

Építőanyagnak és tűzifának használják. Jól bírja a vizet, ezért pincelépcső készítésére is alkalmas. A kérgét és a gubicsot cserzéshez használták. A gubicsot megfőzték azzal cserezték a bőröket, cipőtalpat. Népi gyógyászatban vérzés ellen, főleg a gyermekágyas nőknek cserfahéjat borban főztek, a vérző testrészt ezzel borogatták mialatt mágikus szavakat mondtak. A csízió készítők is felhasználták verseikben, népies időjárási szabályokat jól rímelő versikébe öntötték: ,,A szeptemberi eső a gazda öröme....Ha sok makk lesz ekkorra, sok hó lesz karácsony előtt." A moldvai csángómagyar kalendárium szerint ,,Mindszentek napján (nov.1.) vágj le a cserfáról egy ágat, ha száraz belül, kemény tél lesz..."

A növények közül a fák kötődnek talán a legjobban mindennapi életünkhöz. Ősidők óta a népi kultúrában a hit és a tapasztalat, a mítosz és a tudás elválaszthatatlan kapcsolatban áll, ezt a népi gyógyászat is igazolja. Nemcsak a művészetben és mindenféle használati tárgyakon lelhető fel a fát ábrázoló motívum hanem ott van örömünkben, bánatunkban, szólásmondásainkban, népdalainkban, balladáinkban, a népmesék égig érő fáiban, a varázserdőkben, a költészetben, előfordulnak helynévadóként is, mindenütt körülvesz bennünket bármerre tekintünk.

A fa akárcsak a harang a bölcsőtől a sírig elkíséri az embert, egy alkalmi rigmus szerint ,,Első palotád volt rengő bölcsőd fája, / utolsó házad lesz koporsó deszkája", tisztítja a levegőt és a vizet, oltalmat nyújt és pihenést kínál az ember számára.

Éppen ezért nemcsak emlékezni kell tehát, hanem ápolni, felleltározni az egykori emlékfáinkat, - ha kell utánpótlással telepíteni-, hiszen élő történelmünk tartozékai ezek. Szeressük, gondozzuk és becsüljük meg. Nem hagyhatjuk, hogy megfosszanak tőlük. Ne feledjük, hogy felelősek vagyunk!

* Mikes Kelemen (1690–1762) II. Rákóczi Ferenc íródeákja

Írta: Kis Emese

Kézdivásárhely, 2015.márcus 31.