Gróf Karátsonyi Bogdán Beodra települést elsőként 1331-ben Buldre néven, Buldrei Fülöp tulajdonában lévő birtokként emlitik az irásos emlékek. A középkor történelmi viharait a település is megszenvedte.
A török hódoltság idején nem pusztul el teljesen, az állandó hadjáratok azonban arra kényszeritik Beodra lakosságát hogy békésebb vidékre költözzenek. Az 1717.évi bánsági helységjegyzék és az 1723.évi Mercy-féle térkép szerint lakatlan,elhagyatott helyként emliti Beodra vidékét. A török idők elmúlása után akacsi,kerektói és somogyi telepesek települnek Beodrára.
1781-ben Karátsonyi Bogdán (Adeodatus) aradi örmény származású kereskedő 103000 forinton megvette a kincstártól a beodrai uradalmat. A beodrai lakosok sorsa ekkor fordul jobbra. A magyar katolikus lakosság évről évre szaporodott. Házaikat egyazon utcában épitik fel melyet ma is ,,magyar utcának,, neveznek. 1793-ban a következő levelet intézi Karátsonyi Bogdán Christovich csanádi püspökhöz: ,,Mivel mindeddig Beodrán sem templom, sem kápolna nem létezett és a katolikusok a távol lévő templomokat zord időben nem látogathatják,mivel továbbá Beodra az országúton fekszik hogy gyakran megfordulnak katolikus utasok ennél fogva nagyon szükséges hogy e községnek Isten dicsőségére minél előbb legalább egy kápolna emeltessék". Karátsonyi Bogdán ajánlkozott is a kápolnát saját költségén fölépiteni és fölszerelni. A csanádi szentszék 1783. december 17-én méltónak itéli Karátsonyi Bogdán a kápolna fölépitésére. 1795-ben újabb kérelemmel fordul a püspökhöz: ,,a beodrai uradalmába németeket szállitott és szándéka még többet szállitani, amiért is esedezik, hogy még templomot épithet a püspök neki és jobbágyainak egy németül és magyarul beszélő káplánt adjon, kinek élelméről és becsületes gondoskodni fog, s aki addig is mig a templom elkészül az uradalmi udvarban vagy más házban szentmisét szolgálhasson".
1796. áprilisában a mai plébániaépület helyén fölépült Beodra első vályogfalú,nádfedelű temploma. Karátsonyi Bogdán felesége, Lázár Mária Magdolna védőszentjéről az újonnan épült templomot Mária Magdolna tiszteletére szentelték fel. A templom felszentelését követően Karátsonyi Bogdán hamarosan elhunyt. A Karátsonyi uradalmat özvegye, Lázár Mária Magdolna vezette tovább. A család jogait fiuk, Karátsonyi Lázár képviselte. A Karátsonyi család Beodrát napról napra erősebb, fejletebb és csinosabb településsé tette. A rend, béke és egyetértés a lakosság munkaszeretete, a kereskedők és kézművesek megtelepedése az uradalom pártfogása mellett nagy mértékben és gyorsan emelték Beodrát úgy hogy a vele egykorú helységeket csakhamar túlszárnyalta. Gróf Karátsonyi Bogdánt mint falunk alapitóját és első templomunk építőjét tiszteljük.
A BEODRAI KARÁTSONYI CSALÁD JELMONDATA: PIETATE HONORE ET PERSEVERANTIA - HIT, TISZTELET, KITARTÁS
Írta: Detki Róbert
2015. január
Kárpátaljáért segélyakciók
Megmentendő templomok, szakrális emlékek
Személyes élmények, történetek várakról
Iskolák, kúriák, kastélyok, ipari emlékek
Gasztronómiai érdekességek, receptek
Népviselet, népművészet ünnep- és hétköznapokon
Történetek, hagyatékok, tájnyelvi kifejezések
A tájegységre jellemző dalok és dallamok
Fürdők, források, gyógyforrások, hőforrások
Történelmi kertek, sírkertek, emlékművek