Felsőhegy

""Egy poros kis út vezetett be akkoriban a faluba a főútról, amelyet többször neveztünk inkább sártengernek vagy mindent elnyelő lápnak, mintsem valamirevaló útnak. Jobb oldalán, mint ahogyan azt te is tudod, egy enyhén magasodó domb található, azonban ez is pont elég magas volt ahhoz, hogy a tavaszi és az őszi időszakokban oly nagy mennyiségű víz tóduljon le róla, hogy azt teljesen járhatatlanná tegye." Valahogyan így hangozhattak nagyapám első mondatai a szülőfalujáról, amikor megkértem őt, hogy meséljen a régmúlt időkről.

Történetét a falu szőlőtermesztő múltjával folytatta, meséje ugyanis ezen állomás nélkül szinte elképzelhetetlen volt, olyan jól elő tudta adni. Az évszámokkal meglehetősen sok gondja akadt, ezért nagy sajnálkozásomra nem tudta pontosan behatárolni azt az időszakot, amikor még a faluban élő emberek szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkoztak. A dimbes-dombos telecskai dombvidék, amelynek pontosan a szélén helyezkedik el a település, kitűnő talajt biztosított a szőlőtermesztéshez. A mai falu teljes területe szőlőtőkékkel volt beültetve, amelyek katonás vigyázzban állását csak az itt-ott előbukkanó vályogházikók fehérre meszelt fala szakította meg. Lebilincselő látvány lehetett a városból kikandikáló szemeknek a hosszan elnyúló domboldal szőlőültette tája. Mára azonban ebből, nagyapán nagy sajnálkozására, semmi sem maradt. A szőlőtőkéket tönkretette valamilyen betegség, amelynek hatására az emberek kivágták a korábban oly sok vidámságot hozó tőkéket, házakat építve és unalmas szántókat létrehozva a helyükön.

A falu régi neve is erre az időszakra emlékeztet, Szőlőhegy. Itt nagyapám gyorsan előszedvén minden etimológiai tudását megpróbálta megmagyarázni, hogy hogyan lett a Szőlőhegy megnevezésből Felsőhegy, ahogyan a falut ma is nevezik.

A falu ezen régi időszakára csak az idősek emlékeznek, a fiatalok alig tudnak róla. Ha a szőlőtőkék el is tűntek, maradt még néhány árulkodó jele annak, hogy a falu valaha szebb időket is megélt. Előfordul, hogy a földművesek szántás vagy a gyerekek az iskolaudvarban játszás közben rég elfeledett borospincékre bukkannak, mint ahogyan az velem és pajtásaimmal is történt.

A települést elsőosztályú termőföldek veszik körül, amelyek nagyapám szóhasználatával élve jó „zsírosnak" számítanak, még vajdasági viszonylatokban is. A közeli város csak igen csekély számú falusinak nyújt biztos megélhetést, nem is ebben rejlik annak vonzereje.

... a felsőhegyiek Zenta városa iránt érzett szimpátiájától eltekintve azonban minden ott élő ember megmaradt és meg is fog maradni falusinak, még ha egyre növekvő számban is költöznek át a jobb megélhetés reményében a városba."

Részlet Tóth Tibor pályamunkájából.