Nagymegyerről Kucsera Máté: Pillanatképek városunk történelméből címmel írt egy nagyszerű verset.
"A városalapításról pontos adatok nem ismeretesek, de ez a hely már a népvándorlás korában is lakott volt. Árpád fejedelem Megere nevű alvezéréről kapta a nevét, aki népével a mai Csallóközben telepedett le. A város első írásos említése 1268-ból származik. IV.Béla említi egy oklevélben a komáromi váruradalomhoz tartozó birtokként Villa Megere néven. 1421-ben Zsigmond király elcserélte Nagymegyert Kanizsay István és János más várbirtokaival, de 1460-ban a város ismét a komáromi uradalom birtoka lett. A lakosság 1466-ban panaszt nyújtott be a királyhoz. Nem is sejtették a derék megyeriek, hogy 1466 nyarán a fiatal király országjárása kapcsán a komáromi várban tartózkodik. A király 1466-ban a városnak illetékmentességet és privilégiumot adott, ezáltal évente megrendezhetett három vásárt. A várost a török veszedelem is sújtotta. 1702-ben tűz ütött ki, amely majdnem az egész települést megsemmisítette. Leégett a városháza, és több értékes történelmi dokumentum semmisült meg örökre. 1710-ben a városban pestis pusztított, 1831-ben pedig kolera. A magyar nemzeti felszabadító harc idején a városnak nagy terhet jelentett a katonaság ellátása, s 1849 őszén ismét felütötte a fejét a kolera.
A XIX. század végén és a XX. század elején néhány céhet alapítottak a városban, ezek közül a legismertebb volt a takácscéh. 1920-ban nyomda is üzemelt itt, amit később bezártak. Az I. világháború idején fogolytábor volt a városban, amelyben hatezer szerb és olasz fogoly lelte halálát. " Varga Boglárka és Boros Dominika írásából.
A következő videót Magyarics Ádám készítette pályázatunkra.
Nagymegyer magyar nyelven is elérhető honlapja: http://www.velkymeder.sk/hu/
Kárpátaljáért segélyakciók
Megmentendő templomok, szakrális emlékek
Személyes élmények, történetek várakról
Iskolák, kúriák, kastélyok, ipari emlékek
Gasztronómiai érdekességek, receptek
Népviselet, népművészet ünnep- és hétköznapokon
Történetek, hagyatékok, tájnyelvi kifejezések
A tájegységre jellemző dalok és dallamok
Fürdők, források, gyógyforrások, hőforrások
Történelmi kertek, sírkertek, emlékművek