Ahogy abban a korban és nemesi világban szokva lévő volt, megannyi magyar és német nemesi család rokonságban állt egymással, ami alól a zselízi uradalom tulajdonosai sem képeztek kivételt. A kastély utolsó tulajdonosa Coudenhove Ernesztina grófnő édesanyja révén egyenesen a Széchenyi családból származott. Esterházy János Károly (1777–1834) és hitvese, Festetich Rozina nagy rajongója és támogatója volt a kultúrának. Jelentősen hozzájárultak a Garam menti település gazdasági és kulturális fellendüléséhez. De támogattál a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítását, az ipolysági vármegyeháza építését, és részt vállaltak a Magyar Tudományos Akadémia alapításában is. Zselízen is lényegében az összes értéket képviselő objektum hozzájuk köthető. 19. századi épületeket, szobrokat, szakrális kisemlékeket hagytak a városkára. Lányaik számára zenetanárának Zselízre hívták azt a Franz Schubertet, aki már ekkor nagy tehetségként volt számon tartva Bécsben. Schubert első, 1818-as zselízi tartózkodása alkalmával júliustól novemberig időzött itt. Ám Bécsbe való visszatérése után is kapcsolatban maradt a családdal. Hat évvel később 1824 májusában ismét visszatért Zselízre, ekkor decemberig tartózkodott itt. Források szerint a zselízi lét hatással volt rá, és több jelentős zeneművét is itt írta meg. Az ú.n. Baglyos ház, melyben ez idő alatt lakott, a mai napig létezik. Napjainkban városi múzeumként és Schubert-emlékszobaként működik. Ugyanígy János Károlyhoz kötődik Franz Sacher, a világhírű Sacher-torta megalkotójának a személye is. Őt is fiatalon csábította el Zselízre a birodalmi fővárosból uradalmi szakácsának. Különös kuriózum, hogy a gyermeke, Eduard ezen időszak alatt látta meg a napvilágot, aki később az egész világot behálózó nevét viselő lukratív szálloda láncolatot alapított. A kastély tőszomszédságban található szülőháza szintén máig fennmaradt. Jelenleg közösségi házként a magyar civil szervezetek otthonául szolgál. Továbbá meg kell említeni Fischer-Colbrie Ágoston, zselízi születésű kassai megyéspüspök személyét is, aki az 1918-ban létrehozott Csehszlovákiában egyedüli magyarként maradhatott hivatalában. Személye úgy kötődik az Esterházy családhoz, hogy édesapja volt a zselízi birtok uradalmi erdésze. Az utolsó nemesi rangú személy Coudenhove Ernesztina grófnő, 1944-ig irányította az uradalmat és lakta a kastélyt. Majd a front közeledtével előrelátóan Ausztriába, az amerikai zónába távozott, ahol nem sokkal később 84 évesen Salzburgban hunyt el. A második világháború után viszont a földreform keretén belül az állam elkobozta, és tulajdonjogát a Nyitrai Állami Gazdaságra ruházta. A ’60-as évektől kezdődően a városi óvodát helyezték át ide, ám a rendszerváltás óta üresen áll. A ’90-es évek elején kezdetét vette az épület komplex rekonstrukciója, de a tető kicserélése és a bejárat homlokzatának rendbetétele után a munkálatok megrekedtek. Állapota mára kritikussá vállt és mihamarabbi beavatkozást igényelne, máskülönben könnyen a léte kerülhet veszélybe. |
Website: | |
E-mail: | Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet |
Hely: | |
Szerző: | Csonka Ákos |
Created: | 2014-11-24 17:10:53 |
Kárpátaljáért segélyakciók
Megmentendő templomok, szakrális emlékek
Személyes élmények, történetek várakról
Iskolák, kúriák, kastélyok, ipari emlékek
Gasztronómiai érdekességek, receptek
Népviselet, népművészet ünnep- és hétköznapokon
Történetek, hagyatékok, tájnyelvi kifejezések
A tájegységre jellemző dalok és dallamok
Fürdők, források, gyógyforrások, hőforrások
Történelmi kertek, sírkertek, emlékművek