

Az Aracsi pusztatemplom, szülőföldünk XIII. sz-i kincseihez tartozik. Téli álmaiban a szebb napokra gondolva, bennünket hívogatva és segítségünkre várakozva.
A téli napok beáltjával is folytak a munkálatok a közel 4 méter átmérőjű rozettás virágszirmokra emlékeztető diszitéssel ellátott ablak restaurálása.  A múlt század hetvenes éveiben állagmegörzés céljábóla a templom főhajójának oszlopait megerősitették, betonarmatűrát, boltiveket épitettek be, félő volt ugyanis hogy a templomrom nyugati fala kidőlvagy összeomlik. Ezt sikerült akkor elkerülni. Azóta számos kisebb-nagyobb konzerválási munkálatok folytak Aracson a XIII. századból való monumentális templomrom egyes részein. Az ilyen régi műemlékmaradványok, romok esetében már az is nagy eredménynek számit ha sikerül valamennyire a konzrválási munkálatokkal megőrizni a jelenlegi állapotot. 1. kép: A templom rozettája kb.4 m átmérőjű és a restaurálási munkálatok egyik részlete 20 m magasságban december derekán. 2. kép: Az idő múlásával lassan, de észrevehetően omladoznak a tégla-és kőfalak. 3. kép: A mesterek homokkőből kiszabják az előre megadott rozettaablak díszeit, elemeit a helyszínen. 
4. kép: Veszelin Lagyity (Veselin Lađić) restaurátor-művésztörténész vezeti a konzerválási munkálatokat. 
2015. január |
|
Website: | |
E-mail: | |
Hely: | |
Szerző: | DETKI ROBERT |
Created: | 2015-02-09 14:37:44 |



Szóljon hozzá!