A nagy jelentőséggel bíró téli ünnep a békesség sugallatával kerekedik felül a hétköznapjainkon és alkalmat ad az odafigyelő érzelmek elmélyülésére. E gondolat köré fogalmazta meg az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör idei karácsonyi műsorát, melyet december 20-án telt ház előtt mutatott be minden csoportjának közreműködésével.
– Az idei a huszonharmadik karácsonyi műsorunk. Nagy öröm ez számunkra, különösen azért, mert minden évben egyre nagyobb létszámú tagsággal dicsekedhetünk, ez által gazdagabb produkciókkal tudunk fellépni. Az idei műsorunkat november elején kezdtük el szervezni. Úgy érzem, a rendezvény sikeres volt, nagyon sokan eljöttek, ami nemcsak azért volt fontos számunkra, hogy sokan lássák a produkcióinkat, hanem azért is, mert a műsorhoz kapcsolódóan jótékonysági akciót szerveztünk a dreai Lurkóház javára. Az est bevételét is nekik ajánlottuk fel és az összegyűjtött adományokat az ünnepséget követően az egyesület székházában adtuk át a Lurkóház illetékeseinek. - magyarázta Varga Lívia, a Kör elnöke, majd hozzátette- szeretnénk a nöendékeinket arra nevelni, hogy minél érzékenyebbekké váljanak a jótékony jellegű társadalmi szerepvállalás iránt. A tavalyi évben első alkalommal szembesültek testközelből a lurkók helyzetével. Ez alkalommal, nemcsak a műsor vendégei votak a Lurkóházasok, hanem együtt ünnepeltek a székházban a vadvirág aprajával és nagyjával.
Az ünnepi műsor vendége volt még Bővíz László beodrai plébános, aki a műsor elején megosztotta karácsonyi gondolatait az egybegyűltekkel.
Szombaton este fellépett a Vadvirág Hagyományápoló Kör idén alakult ovis csoportja, a Füzike kisiskolás csoport, a kis furulyások, a Vadvirág asszonykórusa a drámai csoport tagjai, a Bojtocska furulyacsoport, a Csillagvirág és a Tarsóka néptánccsoportok, valamint a Bodros és a Kócos tamburazenekar. Kísért a Véka népzenei együttes. A koreográfus Resócki Rolland volt, a dalok betanítását és a furulyacsoportokkal Varga Imola és Varga Lilla foglalkoztak.
A Vadvirág HK különleges közösség, akik a hagyományápolás jegyében énekkel és tánccal beszélve helyezik előtérbe az emberi és baráti viszonyokat. Az egyre gyarapodó tagok száma és a Kör rendezvényeire látogató nagyszámú érdeklődő pedig azt bizonyítja, hogy nagy szükség van erre.
A műsor támogatói voltak elsősorban a szülők, a Molprevoz utaztatási vállalat, a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet, valamint az adai Tóth Árpád és családja.
A finom vacsorát Kalocsai Teréz és Szabó Ilona készítették.
2014. december
Kárpátaljáért segélyakciók
Megmentendő templomok, szakrális emlékek
Személyes élmények, történetek várakról
Iskolák, kúriák, kastélyok, ipari emlékek
Gasztronómiai érdekességek, receptek
Népviselet, népművészet ünnep- és hétköznapokon
Történetek, hagyatékok, tájnyelvi kifejezések
A tájegységre jellemző dalok és dallamok
Fürdők, források, gyógyforrások, hőforrások
Történelmi kertek, sírkertek, emlékművek