Az elfeledett kazamatarendszer

Minden városnak megvannak a helyi legendái. Néhány igaz, néhány túlzás, azonban mind-egyiknek van valamilyen valóságtartalma. Az összes világon lévő mondának van valamilyen valóságalapja. A bevehetetlen komáromi erődrendszernek is van nem egy története, azonban ezekről sem tudhatjuk biztosan mi is igaz belőle. Én viszont megosztok veletek egyet, amelyről bizton állíthatom, hogy valóság.

Még ismerhettem az egyik dédnagyapámat. Bár hat éves voltam, amikor meghalt, halványan emlékszek csak rá, viszont egy valamit biztosan tudok: őszinte ember volt. Meséltek róla azok, akik tényleg ismerték és beszélgettek vele, és mindegyikük elmondásából ugyanazt szűrtem le: a dédnagyapám olyan ember volt, aki nem hagyta magát az orránál fogva vezetni, viszont türelmes volt és megértő. Ő még Nagy-Magyarországon született, és katonaként részt vett a második világháborúban. Szolgált a komáromi erődökben, és sok mindent tudott, amiket ma homály borít.

Történt egyszer, hogy őri szolgálatot teljesített a Monostori-erődben néhány bajtársával. Akkoriban egy sínpár futott be az erődbe, amely aztán betért a föld alá. Egy tehervonat érkezett hozzájuk, amely rakományt hozott az Öregvárba. Itt megjegyzem, hogy a Monostori-erőd a Duna déli partján áll, az Öregvár pedig az északi parton magasodik. A két erőd között közel egy kilométer a távolság légvonalban! A vonat pedig berobogott a síneken a Monostori-erődbe, elvitte a rakományt az Öregvárba, majd megfordulva jött vissza – mindezt a Duna alatt! Se a dédnagyapám se a társai nem hittek a szemüknek, amikor meglátták a visszajövő szerelvényt. Vajon mekkora terület kellhet ahhoz, hogy egy hosszú tehervonat meg tudjon fordulni a föld alatt? Erre a kérdésükre később választ kaptak. Nem tudom milyen okból, de a későbbiekben be kellett menniük nekik is az alagútba, és a látványtól tátva maradt a szájuk. Egy hatalmas földalatti komplexum volt kialakítva, ami magába foglalt egy nagy pályaudvart, valamint raktárakat és rengeteg járatot. Mint megtudták, ezek a szinte végeláthatatlan kazamaták összekötötték a négy komáromi erődöt: az Öregvárat, a Monostori-erődöt, a Csillag-erődöt, valamint az Igmándi-erődöt. Egy másik legenda szerint a Csillag-erőd nem csak az alakjáról kapta a nevét, hanem mert ha a levegőből néznénk az erődöket összekötő járatokat, akkor az egy csillagot formázna, és a csillag „fő" csúcsa a Csillag-erőd alatt helyezkedik el.

De visszatérve a járatokhoz. Voltak emberek, akik odalent éltek, félve a háborútól, ott laktak és ott aludtak. Hihetetlenül hangzik ugye? Pedig itt még nincs vége. Szálasi hatalomátvétele után a nyilasok és a német katonák néha azt csinálták, hogy a hadifoglyokat élelem és mindenfajta felszerelés nélkül bekötözött szemmel lehozták a járatokba, majd magukra hagyták őket.

Anyai nagymamám azt mesélte, hogy a dédi néha hirtelen megállt a történetmesélésben, elmerengett, és csak annyit mondott: „Nem, ezt nem szabad elmondanom". Vajon milyen dolgokat tudhatott, amiket még az oroszok elvonulása után sem akart elmondani? Vajon milyen titkokat őriznek azok a kazamaták?

A háború után minden erőd az oroszok kezére jutott, de persze ők sem osztották meg az emberekkel azokat a dolgokat, amiket előttük csak az ott szolgáló katonák tudhattak. Mint ma már tudjuk, lőszereket és fegyvereket tároltak az erődökben, de vajon mit csináltak a lábunk alatt lévő járatokkal? Nem titok, hogy éjszakánként nagy munkában voltak a kommunisták, még a szüleim korabeliek is emlékeznek arra, hogy amikor éjszakánként a városban síri csönd honolt, az erődök felől hatalmas zajokat lehetett hallani, ami néha olyan volt, mintha a föld alól jönne. Miben mesterkedtek az oroszok, miután a kezükre jutott Közép-Európa legnagyobb erődrendszere, és az azokat összekötő több kilométer hosszú kazamatahálózat?

A járatok ma már le vannak zárva, és a létezésükről mindenki mélyen hallgat. Mindazok, akik a saját szemükkel láthatták ezt a csodát – ahogyan a dédnagyapám is – azt hiszem már mind halottak. Az igazságot néhány régi orosz irat őrzi, amikben le van írva, hogy mit csináltak Komáromban a háború és a rendszerváltás között. De vajon hol vannak ezek az iratok?

Hogy ebből az egészből mi az igazság? A szívem is és a lelkem is azt súgja, hogy a papa az utolsó szóig őszinte volt. Ugyan mi oka lett volna arra, hogy hazudjon? Másrészről pedig, a saját szememmel láttam, hogy milyen mélyre nyúlnak a kazamaták.

Egyik évben a komáromi napok alkalmával – amely a Monostori-erődben volt megrendezve – a barátaimmal bementünk az egyik bejáraton a kazamatákba. Addig járkáltunk, amíg egy lefelé vezető lépcsőt találtunk. Egyikünknél volt zseblámpa, úgyhogy lemerészkedtünk. Úgy két méterrel a föld alatt folytatódott a járat, szintén mindkét irányban. Nem mertünk messze menni a lépcsőtől, mert féltünk, hogy eltévedünk odalent a sötétben. Azonban öt-tíz métert elmentünk az egyik irányba, és egy újabb lépcsőt találtunk, ami szintén lefelé vezetett, azonban láncok voltak kifeszítve vízszintesen és X alakban is. Se tábla, se jelzés, csak a lánc állta utunkat. Visszafordultunk és felmentünk.

Bár nem néztünk le, de meggyőződésem, hogy az a lenti járat is teljes hosszában folytatódik az erőd alatt. Vajon az vezet ahhoz a lenti nagy csarnokhoz? Esetleg az egyik erődbe? Vagy talán még van annál is lejjebb? Az a bizonyos sínpár amelyen a tehervonat futott, még mindig megvan, de mélyen benőtte a fű és a gaz, valamint azt a nagyjából száz méternyi szakaszt ami bevezet az erődbe, felszedték. Hogy hol van az a hely, ahol a dédnagyapám őrt állt annak idején és ahol be lehetett jutni a Duna alatti pályaudvarra? Fogalmam sincs, én még sosem láttam. Azonban hallottam olyat, hogy ez a bizonyos bejárat ahol a sínek befutottak az alagútba, jelenleg teljes széltében és hosszában be van falazva. Hangsúlyozom, ezt személyesen nem láttam, viszont nem hangzik lehetetlennek.

Azt hiszem ez minden, amit el tudtam mondani. A magam nevében, és azt hiszem a papám nevében is beszélek, ha azt mondom: őszinte voltam. Talán hihetetlen, de ez a valóság. Ez a Komáromiak öröksége. Az igazságra pedig hiszem, hogy egyszer fény derül.

Írta: Jónás Dániel József

További infomráció:  http://www.erod.hu/

2014. december